Görgess le!
Aláírás

Valkusz

MILÁN

Aláírás

Marics

PETI

Peti és Milán 2018-ban alapították meg a VALMAR duót, debütáló kislemezük is ebben az évben jelent meg. Az első nagyobb áttörést a Manuel és Bruno x Spacc közreműködésével készített Visz a vérem című dal jelentette, ami a legnagyobb videómegosztó portálon mára már átlépte a 11 milliós megtekintést. Ezt több sikeres együttműködés is követte, dolgoztak a Hősökkel, a Wellhelloval, Nemazalánnyal, Sofival, Pixával és Jaurival is.

2022. Áprilisában mutatták be karrierjük eddigi legnagyobb slágerét, a Szikora Róberttel közösen készített Úristent, ami kevesebb mint egy hónap alatt átlépte a 6 milliós megtekintést, és az egész országgal megismertette a srácok nevét.

Fonogram

DÍJAK, MEGMÉRETTETÉSEK

Az Éget a nap című kislemezükért Fonogram díjat nyertek “Az év felvétele” kategóriában 2022-ben. Peti részt vett az ország egyik legnépszerűbb showműsorában, a 2022-es Sztárban Sztárban, ahol 2. helyezést ért el. Ugyanebben az évben életük egyik legnagyobb kalandjára indultak, és megmérettették magukat az Ázsia Expressz c. kaland-reality-ben, ahol az egész ország megkedvelte őket laza, vicces stílusukért.

SOCIAL MEDIA

Ha az aktuális koncertek dátumai mellett kíváncsi vagy a srácok mindennapjaira is, mindenképp kövesd a FACEBOOK, INSTAGRAM és TIKTOK profilajaikat!

Légy részese Te is a ValMar élménynek és ne maradj le a legfrissebb infókról!

FACEBOOKTIKTOK

KONCERTEK

Az aktuális koncertek dátumait és helyszíneit folyamatosan frissítjük!
Hol találkozunk legközelebb?

>> Jelenleg nincsenek betervezett koncertjeink.
Valmar
Valmar
Valmar
Valmar

DISZKOGRÁFIA

Színvak

Youtube link

SINGLE 2022

KLIP

SzínvakYoutube link

KAPCSOLAT

Tedd fel kérdésed koncertszervezéssel, együttműködéssel és minden egyébbel kapcsolatban az alábbi lehetőségen.

GENERAL
BOOKING

SAJTÓ

Sajtóügyekkel kapcsolatban kérlek az alábbi elérhetőségeken vedd fel velünk a kapcsolatot!

zs@richart.hu

PRESS KIT LETÖLTÉSE